Kötényt kezdtem varrni néhány hete. De valahogy nem volt időm befejezni. Aztán amikor végre- valahára nekiálltam az utolsó simításoknak, jött egy hatalmas felhőszakadás, ami átmosta az udvart, kertet és a garázst. Végül elöntötte a szuterént. Ezzel igen sok munkát adott a tűzoltóknak a szivattyúzással, nekem meg a romok eltakarításával.
Muszáj volt tehát abbahagyni a varrogatást. De ahogy már csak lenni szokott, ha valamit nem tehetsz meg egy sokkal fontosabb elfoglaltság miatt, az előző dolog nagyon- nagyon- nagyon fontossá válik. Vizsgaidőszakban is égető szükségét éreztem a takarításnak, selejtezésnek. Ez aztán valahogy elpárolgott amint véget ért a vizsgaidőszak.
Hát a kötény varrása is nagyon- nagyon- nagyon fontos lett. Na nem mintha nem lenne egy tucat más kötényem. De azok nem az igaziak. És mivel állandóan sütök- főzök...
Most, hogy csillog- villog a szuterén, minden felesleges és kevésbé felesleges, ám évek óta őrizgetett kincs elúszott, leülhettem varrni. Na, lássuk azt a kötényt... Már csak azért is be fogom még ma fejezni, mert már nem férek el a félre tolt varrógéptől, kellékektől és rongyoktól. Ez mind itt terpeszkedik az étkezőasztalon.
A laptoppal is csak szorongok az asztal sarkán. Még szerencse, hogy remek az idő és a kertben eszünk.
Szóval a kötény.
Ezt szoknyából varrtam. Igazából nem köténynek, hanem táskának szántam. A táska végül is másból készült el. Na jó, nem készült el... csak félig...
Elég furcsán festhetett a szoknya fénykorában. Hátul (képen) hosszabb mint elöl, és rakott.
Először elöl hosszában kettévágtam és a cipzár részt kivágtam.
Na, itt jött az özönvíz és egy hét gályázás.
De most... az utolsó öltések és kész!
A romokat az asztalról még nem tudom eltakarítani... az a másik kötény még mindig félkész.
Muszáj volt tehát abbahagyni a varrogatást. De ahogy már csak lenni szokott, ha valamit nem tehetsz meg egy sokkal fontosabb elfoglaltság miatt, az előző dolog nagyon- nagyon- nagyon fontossá válik. Vizsgaidőszakban is égető szükségét éreztem a takarításnak, selejtezésnek. Ez aztán valahogy elpárolgott amint véget ért a vizsgaidőszak.
Hát a kötény varrása is nagyon- nagyon- nagyon fontos lett. Na nem mintha nem lenne egy tucat más kötényem. De azok nem az igaziak. És mivel állandóan sütök- főzök...
Most, hogy csillog- villog a szuterén, minden felesleges és kevésbé felesleges, ám évek óta őrizgetett kincs elúszott, leülhettem varrni. Na, lássuk azt a kötényt... Már csak azért is be fogom még ma fejezni, mert már nem férek el a félre tolt varrógéptől, kellékektől és rongyoktól. Ez mind itt terpeszkedik az étkezőasztalon.
A laptoppal is csak szorongok az asztal sarkán. Még szerencse, hogy remek az idő és a kertben eszünk.
Szóval a kötény.
Ezt szoknyából varrtam. Igazából nem köténynek, hanem táskának szántam. A táska végül is másból készült el. Na jó, nem készült el... csak félig...
Elég furcsán festhetett a szoknya fénykorában. Hátul (képen) hosszabb mint elöl, és rakott.
Először elöl hosszában kettévágtam és a cipzár részt kivágtam.
Kivágtam a zsebek bélését.
Nem csak azért, hogy ne legyen feleslegesen vastag, hanem, mert a szoknya eleje került hátra, ezért a zsebek hátrafelé néznek.
Így viszont nem lehet használni. Akkor meg minek?
Majd a zseb szegélyét letűztem. Ehhez kerestem pont olyan gyönyörű rózsaszín cérnát, mint amivel eredetileg varrták a szoknyát.
A másik kötényből megmaradt ferde pántból varrtam meg a kötőket. Mert van egy másik félkész kötényem is.
Egy kis vasalgatás és kész.
Már csak fel kell erősíteni a kötőket és be kell szegni az oldalát.Na, itt jött az özönvíz és egy hét gályázás.
De most... az utolsó öltések és kész!
A romokat az asztalról még nem tudom eltakarítani... az a másik kötény még mindig félkész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése